Az éretlen heg

AZ ÉRETLEN HEG

Az éretlen heg nem kóros heg. A műtéti bemetszések, a kis kiterjedésű élesen metszett, ill. a finomabban vágott bőrsérülések gyógyulása után kialakuló hegtípusról beszélünk. Jellemző rá, hogy a bőr felszínéből nem emelkedik ki, a bőr felszínen látható szélessége nem haladja meg a 2-3 millimétert. A szövődménymentes sebgyógyulás után keletkezik. Színe kezdetben mindig élénk piros. A bőr nagyobb feszülésének, izommozgásoknak kitett testrészeken haragos pirosas, lilás színű is lehet.

Ha már most konkrét kérdése van, akkor okostelefonon megérintve az alábbi képet azonnal tárcsázhat minket:

Ahogy a heg érik, színe úgy halványul el. Halvány pirossá, halvány rózsaszínűvé válik, majd lassan kifehéredik. Megpuhul, környezetébe belesimul. Mérete kezdettől fogva változatlan marad, nem növekszik. Az érési folyamat végén kialakul a már bemutatott érett heg. Az említett normál hegérési folyamat azonban gyakran kisiklik a medréből és az éretlen hegből hipertrófiás (burjánzó), hétköznapi nevén keloidos heg alakul ki. Ez a kóros hegképződés a sebgyógyulást követő 6 – 8 – 10. héten kezdődhet el.

Éretlen heg

Éretlen heg

Fontos az éretlen (a frissen gyógyult) hegek rendszeres ellenőrzése. Fontos az éretlen hegek szilikon tapaszos kezelése a keloidos heg kialakulásának megelőzésére. A hegérés bonyolult folyamat, a betegek öröklött és szerzett alkati tulajdonságai is befolyásolják. A keloidos heg kialakulását más hegkezelő módszerekkel és hegápolással is megelőzhetjük.

Éretlen hasfali heg, 4 héttel a műtét után

Éretlen hasfali heg, 4 héttel a műtét után

Éretlen heg hasplasztika után 4 héttel

Éretlen heg hasplasztika után 4 héttel


Dr. Kelemen Ottó


Keresés az oldalon

Kövessen minket Facebookon!

Médiamegjelenések

Keloidos hegek fotói

PhD dolgozatom a témában

Itt lehet letölteni PhD dolgozatomatphd_dolgozat

Fényképek

error: Content is protected !!